Varga Zsófi, képzőművész

Az 1974-ben, Budapesten született alkotó sokszínű életművében a rézmetszetek és litográfiák éppúgy helyet kapnak, mint az egyedi eljárással vászonra vitt monotípiák és a kis, játékos akvarellek. Bár a technikák változatosak, a műveket egy évtizedek óta következetesen épített, mélyen személyes belső világ tartja egységben.

A művész 1992-ben végzett a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola grafika szakán; mesterei Pásztor Gábor és Záborszky Gábor voltak.

Érettségi után különböző grafikai technikákban mélyedt el - először a rézmetszés klasszikus eljárását tanulmányozta, majd több éven keresztül nagyméretű litográfiákat készített a Magyar Rézkarcoló- és Litográfus Művészek egyesületének Ráday utcai műhelyében, és a Váci Grafikai Műhelyben. Rendszeresen részt vesz csoportos kiállításokon itthon és külföldön, egyéni tárlatokon mutatja be műveit.

Két lánya születése után (2010, 12) érdeklődése az akvarell, és a kisebb, játékos világú képek felé fordult.

2016-ban műterem bérleti jogot nyert a MANK pályázatán és ekkor alkotóként ismét új fejezet nyílt előtte. 2018-ra, sok kísérletezés után állt össze az az egyéni, monotípia és festmény ötvözéséből alakított eljárás, amelynek az Álmok és Ébredések festényciklus köszönhető.

Jelenleg egy nagyon újszerű művészii eljárással, a gelly printtel készíti munkáit - ezekkel a kisméretű képekkel szintén a grafika és a festészet határterületén mozog.

Válogatott egyéni kiállítások:

2024 Pomáz, Teleki-Wattay Kastély

2023  József Attila színház kiállítóterme              Göd, Németh László Iskola              Üröm, Református templom              Törökbálint, Munkácsy Mihály Művelődési Ház              Platán Könyvtár, Óbuda

2022  Újlipótvárosi Klub Galéria, kiállítás a galéria összes termeiben, Budapest  Kamarakiállítás, Valami Hazai, Budapest  Fiktív Gasztrogaléria, Budapest

2021  StArt Cafe, Szentendre, kamarakiállítás  Patyolat Próbaüzem, Budapest, gyűjteményes kiállítás

2020  Városi galéria, Orfű

2019   Újlipótvárosi Klub Galéria, Budapest 

2017   Klebelsberg Kultúrkúria, Budapest            Patyolat Próbaüzem, Budapest

2016   Bécs, Melete Gallery, kamarakiállítás 

2008   Nyíregyházi Főiskola Galériája

2007   Duna Galéria, Budapest Pázmány Péter Egyetem, Piliscsaba Sátoraljaújhely, Lavotta-ház (a Zempléni Nyári Fesztivál keretében)            Reich Galéria, Budapest

            Horváth Endre Galéria, Balassagyarmat

2006 Párizs (Charenton-le-Pont-i kulturális fesztivál, Franciaország) Elméleti Galéria, Debrecen Átrium Galéria (Antenna Hungária, Budapest)

2005 Budapest Galéria Lajos utcai Kiállítóháza

2004  Galéria IX., Budapest

2001    Dob Galéria, Budapest; kiállítás Kesselyák Rita grafikusművésszel

1996    Rét  Galéria, Budapest

1992    Wertheim, Németország

1983    Liget Galéria, Budapest 

Csoportos kiállítások (válogatás):            2023 Szabó Magda Közösségi tér        2022 Artér Művészeti Egyesület, Budafok 2019, 20, 21 Grafikai kiállítások a Vízivárosi Galériában a Magyar Grafikusművészek Szövetségével 2016 Székelyföldi Grafikai Biennálé           Kazahsztán, A Magyar Grafika Mesterei-kiállítás (KOGART gyűjetmény)         III. Nemzetközi Rajz- és Képgrafikai Biennálé, Győr 2015 Annaborg, Dánia: Jorgen Willerup és barátai            2015, 2013, 2012 „Szamárfül” Szatirikus kiállítás, Kondor Béla Közösségi Ház, Budapest 2013     Savannah Art Center, USA: magyar grafikusok kiállítása 2010-től csoportos kiállítások az Illusztrátor Pajtásokkal 2010 „The Great Book of Graphic Art” – könyv, konferencia és kiállítássorozat a kortárs grafikáról, Lengyelország, Olaszország és Magyarország részvételével 2009-2010 „Estampe Europeenne” francia, dán, román és magyar kortárs grafikusok kiállítása, Citée International des Arts kiállítóháza, Párizs; illetve több francia város 2008   Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat 2007      100 év, 100 grafika – Magyar Képzőművészeti Egyetem Bécs, Collegium Hungaricum (a KOKSZ Műhellyel) Mezőtúr, a Gyermelyi Grafikai Művésztelep kiállítása           Salgótarjáni Tavaszi Tárlat 2006         Az Út - 56-os emlékkiállítás, Műcsarnok            Országos Kisgrafikai Biennálé, Budapest 13. Nemzetközi Kisgrafikai Biennálé, Nismes (Belgium)            Országos Színesnyomat Triennálé, Szekszárd            Miskolci Grafikai Biennálé            Csongrád, a Gyermelyi Grafikai Művésztelep kiállítása 2005      Róma, Magyar Akadémia, a KOKSZ Műhely kiállítása            Salgótarjáni Tavaszi Tárlat            Fiatal grafikusművészek: kiállítás a Vízivárosi Galériában a KOKSZ Műhely kiállítása a Vízivárosi Galériában 2003-tól csoportos kiállítások a Magyar Rézkarcolóművészek Egyesületével itthon és külföldön (Bologna, Senigallia, Milánó, Tallin, Turku, Dunaszerdahely, Stuttgart, Bukarest, Csíkszereda, stb.)            Új Lenyomat (fiatal grafikusok kiállítása a Nádor Galériában) Salgótarjáni Rajzbiennálé 2001, 2003, 2005, 2007   Szegedi Nyári Tárlat 1996  Wertheim, hat magyar művész kiállítása 1986      Budapest Galéria, az És művészeinek közös tárlata

Díjak, ösztöndíjak: ‍ ‍2016 MANK műterem pályázat 2011  Aranyvackor illusztrációs pályázat díja 2009  Aranyvackor illusztrációs pályázat: II. díj és különdíj 2004  Kisgrafikai Kiállítás; a Magyar Grafikáért Alapítvány díja 2003    MAOE alkotói támogatás 2002, 2003, 2015       NKA alkotói támogatás 2001    XXXI. Szegedi Nyári Tárlat díja